2011. december 19., hétfő

Fahéjas vörös áfonyás habcsók

Mivel a zabaglione készítésekor megmaradt 3 tojás fehérje, így talán nem meglepő, hogy arra a következtetésre jutottam, hogy itt az ideje habcsókot készíteni.

Két fajtát is készítettem. Ez egyik részét dióval, mogyoróval és mandulával, a másik részét fahéjjal és vörös áfonyával dobtam fel.







HABCSÓK

HOZZÁVALÓK

3 tojás fehérje
15 dkg porcukor

A tojás fehérjét gőz fölött felvertem. Majd apránként hozzáadtam a cukrot. Addig vertem, amíg szép mázas nem lett. Lassan folyó, nem túl kemény. Ekkor ketté osztottam a masszát.

Egyik feléből lett a MOGYORÓS-DIÓS-MANDULÁS HABCSÓK. Ehhez 5-10 dkg apróra tört mogyoró-dió-mandula keveréket adtam. A másik feléből lett a FAHÉJAS VÖRÖS ÁFONYÁS  HABCSÓK. Ehhez egy teáskanál fahéjat és 5-10 dkg apróra vágott asztalt vörös áfonyát adtam.

Az interneten mindenféle tipp, trükk, praktika kering arról, hogy hány fokosnak is kell lennie a sütőnek. Én először 80 fokon próbáltam, de szerintem a végtelenségig kellett volna sütnöm, hogy valaha is kemény legyen. Próbálkoztam a 100 fokkal is, az sem érte el a kívánt hatást. Majd végül jött a 130 fok, amivel meg a képen látható módon nem maradt fehér a habcsók.

A kísérletek eredménye légkeveréses sütőben kb. 110-120 fokon kellene sütni, és akkor max. egy óra alatt kész. Amikor már nem ragad a papírhoz (kb. 30-45 perc múlva), le kell kapcsolni a sütőt, és résnyire nyitott ajtónál megvárni, hogy kihűljön. Így már szuper lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése