2012. március 25., vasárnap

Juharszirupos sajttorta

Több véletlennek/ tényezőnek is köszönhető, hogy végül ilyen juharszirupos sajttortát készítettem.

Az egyik ilyen véletlen, hogy vasárnap 14 órakor láttam meg, hogy nem sima kekszet vettem, hanem ilyen speculoos-hoz hasonlító fahéjas-kandiscukros kekszet. :))) A második véletlen, hogy a sajttorta receptem tejfölt is ír, amit szintén elfelejtettem venni. A harmadik véletlen pedig az volt, hogy 12 cm-es tortaformákat szereztem be a hétvégén, amiket mindenképp ki szerettem volna próbálni. Így valami teljesen új receptet sikerült összehoznom.


JUHARSZIRUPOS SAJTTORTA (3 db 12 cm-es tortaformához)

HOZZÁVALÓK

150 g keksz morzsa
83 g nagyon puha vaj, de lehet olvasztott vaj is
200 g túró
200 g mascarpone
3 evőkanál juharszirup
1 tojás
1 evőkanál liszt

A keksz morzsát és a vajat villával jól összedolgozom és megtöltöm a 3 db 12 cm-es tortaforma alját. A krém minden összetevőjét egyszerre robotgéppel simára dolgozom, és megtöltöm a tortaformákat. 200 fokos előmelegített sütőben kb. 40-45 percig sütőm. Tűpróbával ellenőrizhető, hogy a közepe is megsült-e már. Mivel nekem ilyen szétszedhető aljú tortaformáim voltam, én egy nagy tepsibe tettem a 3 kis tortácskát. Ami utólag jó döntésnek bizonyult, mivel a felesleges megolvadt vaj, így nem a sütő aljára folyt ki, hanem a tepsibe.

Egy jó könyv mellett igazi élmény egy ilyen sajttorta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése