2012. július 3., kedd

TWD 11 - Mogyorós biscotti

Meg kell hogy mondjam nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy mogyorós biscotti-t kell készíteni. Mindig is imádtam az olasz konyhát, ez abból is látszik, hogy itt a blogon is van már jó pár olasz édesség: panna cotta, pandoro, panattone, zabaglione, de még valahogy sosem került az utamba, hogy megkóstoljak egy biscotti-t vagy egy cantuccini-t. Így izgatottan vártam az eredményt.

A tészta készítése nem okozott különösebb nehézséget, csak két részletben össze kellett keverni minden összetevőt. Először a 230 g finom lisztet, fél teáskanál szódabikarbonát és egy csipet sót. Majd külön 2 egész tojást, 1 teáskanál vanília kivonatot, 2 teáskanál mogyoró likőrt vagy brandy-t (nekem ez utóbbi volt kéznél) és 150 g cukrot (én itt nyírfacukrot alias Xukort használtam). Végül a két részt össze. Jó kis ragacsos massza lesz belőle. :))) Ezután kerül bele a nagy darabokra tört pörkölt mogyoró.


Figyelem, itt egy szuper konyhai trükk következik. 

Hogy kell meghámozni és megpörkölni a mogyorót?

2 evőkanál szódabikarbonát tettem fél liter forrásban lévő vízhez. Ebben forraltam kb. 5 percig a 100 g mogyorót, vagyis inkább addig, amíg sötét fekete nem lett a víz. Ezután hideg vízbe tettem a mogyorókat is laza mozdulatokkal hipp-hopp lehámoztam a héját. Dadááám. Kész is. Szerintem szuper ötlet. Ezután kb. 15-20 percig 150-160 fokon pirítottam a mogyorót. Isteni pörkölt mogyoró illat áradt a konyhában. Már ezért is megérte volna. :)))

A pörkölést követően a mogyorót beleforgatjuk a tésztába és két bejgli nagyságú rúdat formázunk belőle a sütőpapírral kibélelt tepsiben. Nem kell nagyon formázgatni, úgyis az a lényeg, hogy ilyen rusztikus rücskös legyen. :))) 180 fokos sütöben kb. 35 percig sütjük őket. Az idő lejártát követően egy éles késsel 1 centis darabokat vágunk és oldalára fordítva a szeleteket még 10-15 percig sütjük, amíg mindkét oldala aranybarna nem lesz. Természetesen ehhez félidőben meg kell fordítani őket. :)))

Zárásként annyit azért hozzátennék, hogy a biscotti egy elég kemény és száraz keksz. Nálam 3 nap alatt (sajnos nem légmentes dobozban tárolva) szikla keménységű lett. :))) Finomnak, finom, de nyomába sem ér nekem a tripla csokis amerikai sütinek.

Pontos recept leírásért és sok-sok képért kattintsatok Jodi blogjára (Homemade and Wholesome) vagy Kathrine blogjára (Baking and Boys).

2 megjegyzés:

  1. Szia! Ennek sziklakeméynnek is kell lennie :) Az olaszok könnyű édes fehérborba mártogatva fogyasztják (így nem törik bele a foguk, ráadásul nagyon finom) de én tejeskávéval szeretem a legjobban.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom hogy a múlt hét vasárnap készült kekszek vajon mártogatás hatására megpuhulnak-e már. :))) De kipróbálom.

    VálaszTörlés