Itt is fontos szerepe volt a díszítésnek, bár sem marcipánnal, sem cukormázzal nem kellett dolgoznom.
Azért neveztem el "Almatortának - Jane Price után szabadon", mivel a "Nélkülözhetetlen desszertek" című könyvében találtam az alapreceptet.
Maga a torta elkészítése nagyon egyszerű, de kicsit hosszú, mivel több fázisból áll.
TÉSZTA (25 cm-es formához)
18,5 dkg finomliszt
10 dkg hideg, nem sós vaj darabolva
3 evőkanál hideg víz
Először a lisztet és a vajat kézzel morzsa állagúra összedolgoztam. Majd középen készítettem egy mélyedést és abba öntöttem a 3 evőkanál hideg vizet. Amint összeállt egy masszává kiraktam sütőpapírra és addig gyúrtam amíg sima tésztát nem kaptam. A sütőpapírt muszáj alàtenni, ugyanis a tészta nagyon gyorsan odaragadna a nyújtódeszkához. Utána becsomagoltam és 15 percre a hűtőbe tettem.
Következő lépésként kinyújtottam (megint sütőpapír felett) és a tortaformába helyeztem. A felesleget a széléről levágtam. Ezután megint lefedtem és 20 percre visszatettem a hűtőbe.
A sütés is több fázisú. A hűtőből egyenesen a 190 fokos előmelegített sütőbe tettem úgy, hogy a belsejébe sütőpapírt kibéleltem, amire szárazbabot öntöttem nehezéknek (egy rétegben). A könyvben szereplő recept nem írja, hogy mennyi bab kell nehezéknek, és sajna az enyém kevésnek bizonyult, mivel kicsit felpúposodott. Ha egyszer feljön utána már nem lehet visszafordítani a folyamatot. Legközelebb szerintem az egész 30 dkg zacskót rá fogom önteni és villával jól megszurkálom. 10 percig kell így sütni, majd a bab és a sütőpapír kivétele után még 15 percig. Éppen csak halványbarna legyen. Utána teljesen ki kell hűlnie, mielőtt továbbfolytatjuk .
ALMA, MINT TÖLTELÉK
2 almát vékony szeletekre vágtam és megtöltöttem vele a tészta belsejét. Itt jön a díszítés része, mivel szépen körbe-körbe kell rakni ahhoz, hogy a végén szép legyen az összkép. Meg kell szórni kristálycukorra (ízlés szerint fahéjjal - bár én elsőre nem tettem bele, de legközelebb kipróbálom milyen lesz fahéjjal). És vissza a sütőbe még 15 percre. Én végig minden egyes fázist 190 fokon sütöttem.
KRÉM
A krémet máshogy csináltam, mint a könyv, mivel igazán vaníliás krémet képzeltem el a tortához és dupla olyan mennyiséget. Igaz így nem látszottak olyan szépen a katonás almaszeletek, de szerintem kellett ennyi krém.
2 tojás
2 dl tejszín
1 csomag bourbon vaníliás cukor
2 evőkanál almapálinka
Ezt mindet összekevertem az almára öntöttem és még 30 percig sütöttem, amíg szép aranybarna lett és a krém megszilárdult. Íme a végeredmény:
Finom, édes, de nem túl édes (elvégre csak 2 evőkanál cukor van benne). Az alma, ha szép vékonyra vágjuk nagyon szépen megpuhul.
Nándinak is nagyon ízlett. Egy nap alatt elfogyott az egész torta. :))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése